10 tipp, hogy könnyebb és hatékonyabb legyen a fogyókúrád!
Tudjuk, hogy nem könnyű heteken, sőt hónapokon át egy merőben más étrendet követni mint előtte 10-20-30 évig. Nem egyszerű az sem, hogy kénytelenek vagyunk egy újfajta gondolkodásmódot és életmódot elsajátítani.
Arról már nem is beszélve, hogy napról napra órákat töltünk a következő napi étrend kitalálásával, elkészítésével és kőkeményen oda kell figyelnünk, nehogy csaljunk az étellel.
Ezért gondoltunk egy nagyot és megkértünk 10 korábbi Eat Clean fogyókúrázót, hogy diétázó időszakukra visszagondolva segítsenek egy-egy olyan tippel, trükkel, amelyekkel könnyebbé válhatnak a fogyókúrás mindennapok.
1. tipp – Nikitől
A napi vízmennyiség elfogyasztásához az én ötletem: minden étkezés előtt és után igyunk meg 3 dl vizet, így ha hatszor eszünk, akkor az minimum 3,6 liter, ha pedig ötször, akkor 3 liter egy nap. Nem kell mérni, sem számolni a palackokat. Egyszerűen csak az étkezésekhez igazítottam az ivást.
2. tipp – Böbétől
Elég sokáig gondom volt azzal, hogy 1 kg zöldséget meg kell ennem naponta. Ha nem tudod megenni az előírt mennyiségű zöldséget, akkor turmixolj össze uborkát bármelyik gyümölcsital-fehérjével és egy kis vízzel és kész is egy finom shake. Vagy készíts a brokkoliból, karfiolból pürét.
3. tipp – Ildikótól
Mindig, minden körülmények között 3 óránként edd meg a fázislapon előírt dolgokat! Egyrészt azért, mert ha nem, akkor jöhet az éhség és az nem tesz jót, másrészt pedig gyorsítja az anyagcserét! Ha biztosra akarsz menni, vezess étkezési naplót!
4. tipp – Katinkától
Nálam minden fejben dőlt el! Állj pozitívan magadhoz, legyen önbizalmad és sorolj fel minden ébredéskor 10 pozitív dolgot az életedben!
5. tipp – Jocitól
Kezdj el mozogni. És reggel csináld. Ha reggel edzel, gyorsabban égethetsz zsírt, a különbség akár egy kiló is lehet, mivel ilyenkor a szervezet kénytelen a zsírraktárakból fedezni az energiaszükségletet.
6. tipp – Ágitól
Gyógyszertári asszisztensként én egy kicsit szakmailag közelítettem meg. Ezért javaslom, hogy pótold a vitaminokat! A diéta és az intenzív sport során a méreganyagokkal együtt a vitaminok is kiürülnek a szervezetből, ezért nagyon fontos a pótlásuk.
7. tipp – Vikitől
Nevess és kacagj sokat! Hiszen már fogyókúrázol!
Napi 10-15 percnyi intenzív, szívből jövő nevetés segítségével akár heti 280 kalóriát is elégethetsz és ráadásul sokkal jobb kedved is lesz. 🙂
8. tipp – Évától
Grillezz – grillezés közben ugyanis a húsokból még az a kicsi, maradék extra zsír is eltűnik.
9. tipp – Patríciától
Egyél spenótot, mert kétszer annyi rost van benne, mint a többi leveles zöldségben, a rostok pedig segítenek a zsírok hatékonyabb lebontásában.
10. tipp – Szilvitől
Amikor csak lehetett én saját magamnak főztem meg az ételeket. Egyébként is tudatos vagyok ebben, de a fogyókúránál ez még fontosabb volt. A tippem, hogy kerüljétek a feldolgozott élelmiszereket, mert tele vannak egészségtelen transzzsírokkal és mesterséges édesítőkkel.